Tévhitek a gyászról

 

A gyászolás magában is bonyolult, nehéz és fájdalmas folyamat, további komplikálás nélkül. Mégis rengeteg hiedelem forog a köztudatban, melyek tovább ronthatják a veszteség okozta érzelmi állapotunkat, és akadályozhatják a gyászfolyamat természetes lefolyását. Általában nem szoktuk megkérdőjelezni a gyásszal kapcsolatos általános hiedelmeinket, pedig a valóságban a legtöbbször egyáltalán nem segítenek, időnként pedig kifejezetten hátráltatnak bennünket. Ezek az általános hiedelmek gyakran több kárt okoznak a gyászolók számára, mintha nem is lett volna arra vonatkozó információjuk, hogy hogyan próbálják kezelni a veszteség okozta érzelmeiket.

Ezekből a hiedelmekből megemlítünk hatot, amelyek annyira általánosak és világszerte elterjedtek, hogy valamilyen formában szinte mindannyian találkoztunk már velük, hallhattuk, láthattuk esetleg magunk is mondtuk, próbáltuk alkalmazni őket. Sikertelenül…

Ne légy szomorú!
(ne szomorkodj/ne sírj/ne lógasd az orrod/ne bánkódj/ne hisztizz)

Gyakorlatilag arra buzdítjuk egymást, hogy NE érezzük, amit érzünk. A leglogikusabb válasz erre a megjegyzésre/vígasztalásra egy kérdés: miért ne? Az emberi lét egyik legfontosabb része az érzelmeink átélésének és kifejezésének képessége, de a negatív történésekre adott reakcióink valahol, valamikor, valamiért nem elfogadhatóvá minősültek.

Bánkódj egyedül!
(menj a szobádba/ne rontsd el mindenki hangulatát/ha nevetsz az egész világ szeret/ha sírsz egyedül maradsz)

Ha az első tanácsot lehetetlen megfogadnunk, és olyankor is szomorúak vagyunk, amikor nem akarunk, akkor legalább egyedül tegyük ezt, hiszen mások számára kényelmetlen, ha kimutatjuk fájdalmunkat.

Pótold a hiányt!
(rengeteg nő vagy férfi van a világon/fiatalok vagytok még, lehet másik gyereketek/veszünk egy másik kiskutyát)

Illúzió, hogy egy új kapcsolat helyettesíthet egy régit, hiszen minden kapcsolat egyedi. Ennek ellenére ez a hiedelem már sok-sok problémát és fájdalmat okozott a világtörténelem során. Az állatmenhelyek teli vannak ”vigasztalásul” kapott kisállatokkal, amelyeket az előző társat gyászoló kis gazdik soha nem tudtak megszeretni. Akik elveszítettek egy gyermeket, tudják, hogy hiába van vagy lehet még akármennyi másik gyermekük, ez a tény nem pótolhatja az elveszített gyermekhez fűződő érzelmeiket, hiszen minden egyes gyermekükkel más és egyedi a kapcsolatuk.

Az idő mindent megold!
(majd elfelejted/csak egy kis időre van szükséged)

Az a tévhit, hogy az idő mindent megold, valószínűleg a legelterjedtebb hiedelmünk, és több kárt és fájdalmat okozott már az emberiségnek, mint az összes többi együttvéve. Akik tíz, húsz, akár harminc évvel ezelőtti veszteségükre gondolva még fájdalmat éreznek, tudják, hogy az idő nem old meg mindent. Kétségkívül szerepe van az időnek a gyász folyamatában, de nem maga az idő képes változtatni érzelmeinken, hanem az, amit az eltelt idő alatt mi magunk tenni tudunk gyászfeldolgozásunk érdekében. Számtalan gyászoló szíve az évtizedek múlásával is ugyanúgy sajog, mert megfelelő információ hiányában, csak tétlenül várnak, miközben az idő ”gyógyító” erejében bíznak.

Légy erős!
(a gyerekekért/a családért/mit szólnak a szomszédok)

A” légy erős” kifejezés jól hangzik, de nincs valóságos értéke, hiszen semmit nem mond arról, hogy hogyan kellene erősnek lenni. A ”légy erős másokért” mindig is a tíz legzavarosabb hiedelem listáján volt a The Grief Recovery Institute munkatársainak majd negyven éves, gyászolókkal foglalkozó munkájuk során. Azért nevezzük ezeket zavarosnak, mert a gyakorlatban szinte lehetetlen az alkalmazásuk, és egy csöppet sem segítenek a gyászolónak.

Foglald el magad!
(jót tesz, ha mással vagy elfoglalva/ne ülj itt tétlenül/aktivizáld magad)

Vajon azzal, hogy valami mással foglaljuk el magunkat, fel tudjuk dolgozni fájdalmunkat? A válasz egyértelműen nem. De eltereljük a figyelmünket, és kibírunk még egy napot. Ha elfoglaljuk magunkat, időlegesen el tudjuk temetni fájdalmunkat az aktivitások hegyei alá. De eddig még minden általunk ismert gyászoló ezt mondta: ”Mindegy mennyit dolgozom, vagy mennyire vagyok elfoglalva, amikor vége a napnak, ugyanolyan üresnek érzem a szívem.”

Mivel szinte minden gyászoló ezekkel a nem működő eszközökkel próbál átvergődni a fájdalmas, szomorú érzelmekkel teli  állapotán, előbb-utóbb arra a következtetésre jutnak, hogy valami baj van velük. ”Hiszen mindenki ezeket mondja!” ”Mindenki így csinálja!” ”A többieknek biztosan megy, bennem van a hiba.” A legtöbben elszigetelődnek és bezárkóznak, bizalmatlanokká válnak és nem kockáztatják meg még egyszer, hogy elmondják másoknak, hogy nekik nem megy. De a feldolgozatlan gyász ott feszül vékonyka önuralmuk alatt, mint a kitisztítatlan seb új hámja alatt a gyulladás. És amikor újabb érzelmi veszteség éri őket, rögtön felszakad bennük ez a sérülékeny hám, és a fájdalom sokszoros erővel borítja el őket újra.