Ültél már hullámvasúton?

Ha igen, akkor biztosan emlékszel rá mennyire félelmetesnek tűnt messziről a kígyószerű pálya, amire önszántadból készültél felülni. A kíváncsiság hajtott, magad választottad, mégis a legtöbben sápadtan szállnak ki a kocsiból és végigsikítozzák az utat. Mert a hullámvasút valójában félelmetes. Megkönnyebbülsz, amikor emelkedik a kocsi, de már a zsigereidben érzed, hogy a hullám tetejére érve újabb mélyrepülés következik, és pár hullámhegy és hullámvölgy után mindenki úgy érzi, hogy ebből most ennyi elég volt. És akkor megérkezik a megnyugtató vízszintes kiszálló szakaszhoz. Épp úgy, ahogy a veszteség feldolgozása során. A hatalmas különbség abban rejlik, hogy a gyász hullámvasútját nem mi választjuk, és nem is tudunk róla, hogy mi vár ránk.

A szeretett személyek, és biztonságok (például költözéskor, munkahely elvesztésekor) elvesztése nagyon hasonló folyamatot indít el az emberek lelkében. A gyász a veszteség pillanatában a legtöbb embert nagyon mély pontra húzza le, ahonnan lassan kezdenek el emelkedni, mások kisebb-nagyobb hullámzással mennek végbe jobb és rosszabb időszakokon. A veszteségek feldolgozásának természetes része az, amikor a fájdalmas napokban megjelennek jóérzésű időszakok. Ahogy az is természetes, hogy végül szomorúság vegyül e szép napokba, majd újabb emlékezés és elkeseredés váltja fel a nevetést.

Egy válás vagy haláleset után elinduló gyász időben elhúzódása, és a vissza visszatérő mélybe süllyedések ijesztőek, akár a hullámvasút lefelé száguldó kocsija, amikor benne ülünk. Már-már megnyugszunk a jóérzések hullámtetőin, majd újra lejjebb csúszunk, és ez csalódást és önvádat vált ki a gyászolóból, hiú reményeket és értetlenséget a környezetből. Ezek a múltbeli veszteséghez kapcsolódó jelenkori rossz érzések eltávolítják a gyászolót a környezetétől, és magányossághoz vezetnek. Ami egyenes út a gyász feldolgozatlansága felé, hiszen hogyan is tudnánk egészségesek maradni magunkban beszélve és titokban sírva?

A gyász dinamikája jellemzően még a veszteségét elengedni próbáló számára sem ismert, a környezete pedig szintén nem tudja, hogy ezek a váltakozó időszakok természetesek, nem kell tőle megijedni, és a szép napoktól sem többet remélni, mint a hullámvasút felfelé vezető emelkedőjétől. A mélyrepülésektől sem kell félni, hanem ezekben az időszakokban hagyni, hogy a gyászoló újra és újra kibeszélje a fájdalmát, sírjon, majd átadja a helyet a hullámvasút emelkedő szakaszának… Ha így segítjük egymást és magunkat, akkor van esély arra, hogy a veszteséget átélt személy végül a hullámvasutat elhagyva egy nyugodt szakaszba érkezzen.

A Gyászfeldolgozás Módszer segít a gyász folyamatában eligazodni, és alkalmazásával a gyász hullámvasútjának nyugodt szakasza hamarabb elérhető. A szeretetkötődéseink elszakadása miatt érzett fájdalmat nem lehet megspórolni, és a szeretett személyt sem elfelejteni. A saját életünk és jelenlegi kapcsolataink – akár saját gyerekeinkkel való kapcsolataink – minőségének megőrzésében tudnak specialistáink segíteni úgy, hogy megtanítják a Gyászfeldolgozás Módszerét. Éljél vele, éljen vele!