Kevés téma rémisztőbb egy felnőtt számára annál, mint hogy elmagyarázza egy gyermeknek, mit is jelent a halál. Ennek oka lehet, hogy nagyon kevés felnőtt részesül olyan, hivatalos keretek között megvalósuló felkészítésben, amely segítene számára jobban megérteni azt, hogy hogyan tud ő maga hatékonyan megküzdeni a gyásszal. Annak a kevés tapasztalatnak pedig, amivel a gyásszal való megküzdésre való felkészítés kapcsán rendelkezünk, általában a mások által veszteség időszakában elmondott dolgok állnak a középpontjában. Ezek közül számos megjegyzés, mint például „a gyásznak csak időt kell hagyni”, nagyobb valószínűséggel késlelteti, mint segíti a gyógyulást. (A gyásszal való megküzdés során nem az idő számít. A kulcs az, hogy mit kezdünk azzal az idővel.)

 

Mielőtt rátérnénk arra, hogy érdemes-e egy gyermeket temetésre vinni vagy sem, fontos áttekinteni néhány olyan dolgot, amelyet felnőttként szükséges tudni, illetve fontos megbeszélni a gyermekkel a szertartás előtt.

 

Hogyan gondolkodnak a gyerekek

A gyermekek látás, szaglás, érintés útján szereznek ismereteket az őket körülvevő világról, illetve az alapján, amit mondunk nekik, és arra vonatkozóan tesznek fel kérdéseket, amit éppen az adott pillanatban tudni szeretnének. Amikor halállal vagy temetéssel kapcsolatban kérdeznek, nagyon fontos, hogy őszinte és egyszerű válaszokat adjunk, amelyek közvetlenül megválaszolják a feltett kérdést. Ha ennél is többet szeretnének tudni, rá fognak kérdezni. Amikor felnőttként olyan kérdéssel szembesülünk, amelytől kissé kényelmetlenül érezzük magunkat, gyakran túlmagyarázzuk a választ akár olyan mértékig, hogy az már összezavarhatja a gyermeket.

 

Mit mondjunk a gyereknek a halálról

Mindenekelőtt, mondjuk el az igazat! Ha megkérdezik „Mi történt a nagymamával?”, mondjuk el nekik, hogy meghalt. Ha először vallásos kifejezéseket használva beszélünk hozzájuk, mint például „a Mennyországba ment”, akkor lehet, hogy szeretnének elmenni meglátogatni a nagymamát, és nem fogják érteni, hogy miért nem mehetnek. Ha olyasmit mondunk nekik, mint például „Isten magával vitte, hogy vele legyen”, vagy valamilyen hasonló természetű, személyes hitünkön alapuló magyarázatot adunk, akkor lehet, hogy a gyerek neheztelni fog Istenre, amiért elvette tőle a szeretett személyt. Ne feledjük, hogy a gyerekek tényként emlékeznek arra, amit mondunk nekik, de nem biztos, hogy megosztják velünk, hogyan is értelmezték a kapott információt.

 Ha megkérdezik, mi a halál, mondjuk meg az igazat. Egyszerű kifejezéseket használva mondjuk el, hogy milyen komoly volt az a baleset vagy betegség, és hogy a nagymama teste nem tudott tovább működni. Ilyenkor mindenképpen mondjuk el azt is, hogy önmagában a megbetegedés nem jelenti azt, hogy az, aki beteg, meg fog halni. Fontos, hogy megértsék, hogy ez csak akkor történik meg, amikor valaki nagyon beteg. Ha ezt a szempontot nem tesszük elég világossá, lehetséges, hogy a gyermek elkezd aggódni, hogy egy egyszerű megfázás is halált okozhat.

Mondjuk el azt is, hogy amikor valaki meghal, akkor az a személy nem érez fájdalmat többé. Ha az elhunyt személynek halála előtt fájdalmai voltak, ez a magyarázat segíthet a gyermeknek jobban megérteni a különbséget élet és halál között.

Mondd el, mit érzel

Szülőként gyakran azt gondoljuk, hogy gyermekeink érdekében erősnek kell lennünk, ez azonban rossz üzenetet közvetíthet.

A gyerekek ugyanis a felnőttek viselkedésének megfigyelése által tanulják meg azt, hogy különböző szituációkra hogyan kell reagálni. Ha érzéseinket nem osztjuk meg velük, vagy azt mondjuk nekik egy halálesetet követően, hogy nem szabad szomorúnak lenni vagy sírni, akkor ezzel azt kockáztatjuk, hogy a gyermek azt fogja gondolni, hogy a halál miatti szomorúság helytelen. A gyász bármilyen megtapasztalt változás esetében normális reakció.

Fontos, hogy a gyerekek lássák, hogyan hat ránk a halál. Ha megpróbáljuk megvédeni őket az által, hogy elrejtjük érzéseinket vagy elhagyjuk a szobát minden egyes alkalommal, amikor ránk tör a sírás, leutánozzák a példánkat. Ugyanakkor biztosítanunk kell őket arról, hogy nem az ő hibájuk és nem rájuk vagyunk mérgesek olyankor, amikor a gyász által kiváltott érzelmek következtében zaklatottak vagyunk.

 

Temetésen való részvétel

Ha a gyermek sosem volt még ravatalozóban, fontos elmondani neki, egyszerű kifejezéseket használva, hogy mit fog látni. Magyarázzuk el, hogy a test koporsóban lesz, ami egy különleges doboz, esetleg mondjuk el azt is, hogy mi lehet az oka annak, hogy éppen az a koporsó lett kiválasztva. Elmondhatjuk a gyermeknek, hogy néhány koporsó csak deréktól felfelé van nyitva, és hogy bár nem lehet az elhunyt lábait látni, teljesen fel van öltöztetve. (Nem ritka, hogy a fiatal gyermekek annak következtében, hogy erőteljesen vizuálisak, eltűnődnek azon, hogy amit nem látnak, esetleg valamilyen módon hiányzik-e).

Magyarázzuk el a gyermeknek, hogy lehetséges, hogy a személy a koporsóban kissé máshogy néz ki, mint azelőtt. Azt is elmondhatjuk, hogy megérintheti az elhunytat, de soha ne kényszerítsük, hogy megtegye. Mondjuk el, hogy nem lesz ugyanolyan érzés megérinteni, mint a halála előtt, és hogy a bőre hideg lesz. (Ne feledjük, hogy a test szobahőmérsékletű, már nem az élő test normál hőmérséklete jellemzi.) Mindezeket elmagyarázva segíthetünk a gyermeknek abban, hogy jobban megértse, hogy a halál nagyon különbözik az élettől. Mondjuk meg neki, hogy beszélhet a koporsóban fekvő személyhez és megoszthatja vele az érzéseit, de a személy nem fog tudni válaszolni.

A temetési szertartást megelőzően magyarázzuk el a gyermeknek, miért vannak temetések. Mondjuk el, hogy ilyenkor megemlékezünk arról a különleges személyről, és segítünk egymásnak megbirkózni azzal a fájdalommal, amelyet az elvesztése miatt érzünk. Elmondhatjuk, kik fognak beszélni a temetésen és milyen zenét hallhatunk majd, akár azt is, hogy a koporsó nyitva lesz-e, és hogy lehet, hogy néhány ember vinni fog virágot, hogy kifejezze a törődését. Ha a szertartást követően temetés lesz, magyarázzuk el, hogy mit fog látni a sírnál. Amennyiben több információra vagy segítségre van szükségünk ahhoz, hogy megválaszoljuk a kérdéseket, nyugodtan keressük fel a ravatalozót és tegyük fel kérdéseinket. A helyes információ mindig jobb, mintha próbálnánk kitalálni a részleteket!

Szintén segítséget jelenthet az, ha megosztjuk a gyermekkel saját, temetéssel kapcsolatos spirituális nézeteinket. Ne feledjük, hogy magyarázataink legyenek egyszerűek, és mindig őszinte választ adjunk.

Ha elmondjuk a gyermeknek, hogy mire számíthat, mit fog látni és hallani a temetés alatt, hogy lesz, amikor csöndben kell maradni, és hogy látni fog szomorú vagy síró embereket, akkor a gyermek eldöntheti maga, hogy szeretne-e ott lenni vagy sem. Mindennek az információnak a birtokában a gyermek sokkal inkább alkalmas lesz eldönteni, hogy szeretne-e a temetésen részt venni, mint mi magunk. Ha akarata ellenére kényszerítjük, hogy menjen vagy maradjon otthon, inkább megsérti a gyermeket, minthogy segítene.

Ne feledjük, hogy a gyerekek meggondolhatják magukat, vagy nyugtalanná válhatnak a szertartás alatt, és érezhetik úgy, hogy máshol akarnak lenni. Erre fel tudunk előre készülni oly módon, hogy egy olyan személlyel, akiben megbízunk, megegyezünk abban, hogy elviszi a gyermeket a temetésről amennyiben az szükségessé válik, de mi magunk ezt nem tudjuk megtenni. Rossz üzenetet közvetíthet az, ha a gyermeket arra kényszerítjük, hogy maradjon ülve és legyen csöndben.

 

El kell távolodnunk attól a hibás elképzeléstől, hogy az igazságot kimondani nem biztonságos.

 

Mit ne mondjunk

Ne feledjük, hogy fontos elmondani az igazságot. Az igazságtól való eltávolodás okozza a legtöbb nehézséget a gyermek számára a halál és a gyász fogalmának megértésében.

Az alábbiakban felsorolt dolgokat lehetőleg ne mondjuk halálesetet követően:

  • „Alszik”: Nagyon felzaklathatjuk és összezavarhatjuk a gyermeket az által, hogy a halált az alváshoz hasonlítjuk. Azt gondolhatja, hogy ha valaki elalszik, azt eltemethetik.
  • „Isten magával vitte”, vagy „Isten csak a legjobbakat viszi el”: Annak ellenére, hogy ez az állítás saját hitünkre alapozva igaz lehet, a fiatal gyermek úgy értelmezheti ezt, hogy Isten elveszi azokat az embereket, akiket szeretünk, vagy akár azt is gondolhatja, hogy azok, akik hátra maradnak, nem elég jók Isten számára. E helyett érdemesebb azt mondani a gyermeknek, hogy a szeretett személy elment, hogy Istennel lehessen halála után.
  • „A gyásznak csak idő kell”: A kisebb gyermekek időérzéke kevésbé fejlett, a nagyobbak viszont gyorsan rájönnek, hogy az idő múlásával a veszteség miatt érzett fájdalom nem enyhül.
  • „A Nagymama nem szeretné, hogy sírj”: Ez az állítás igaznak tűnhet, azonban azt üzeni a gyermek számára, hogy az érzelmi fájdalom kimutatása helytelen. A gyász teljesen normális és természetes reakció, így a könnyek is. Ha azt mondjuk a gyermeknek, hogy ne sírjon vagy ne érezze rosszul magát, ezzel azt jelezzük felé, hogy a veszteség miatti fájdalmat érezni és megosztani helytelen.
  • „Tudom, mit érzel”: Valójában senki nem tudja, hogyan is érez a másik. Legfeljebb emlékezhetünk arra, hogy mi magunk hogyan éreztünk hasonló körülmények között. Ahelyett, hogy megkérdezzük a gyermeket, hogy érzi magát, inkább osszuk meg vele saját, hasonló helyzetben megtapasztalt érzéseinket. Ha nem kezdeményezünk és nem teremtjük meg a biztonság érzetét a gyerek számára ahhoz, hogy megossza velünk érzéseit, lehet, hogy nem lesz hozzánk teljesen őszinte. Ez által lehetővé tesszük számára, hogy bátrabban kifejezhesse, mi játszódik le benne, és megoszthassa velünk érzéseit és aggodalmait.

 

Gyermekeddel való beszélgetés a gyászról

  • Mit tegyél:
    • Kezdeményezz. Felnőttként Te irányítasz.
    • Mondd el az igazságot saját érzéseidről. Ez megalapozza a bizalmat és a biztonságot.
    • Ne feledd, hogy minden gyermek egyedi és egyéni módon viszonyul ahhoz, amit hall és hisz a veszteségről.
    • Légy türelmes. Adj a gyermeknek időt, hogy kialakítsa saját véleményét. Ültesd el a fejében a gondolatot az érzelmekről való beszélgetésről.
  • Mit ne tegyél:
    • Ne mondd, hogy „ne légy szomorú”. A szomorúság egy veszteségre adott egészséges és normális reakció.
    • Ne hasonlítsd az életét vagy a helyzetét másokéhoz. Az összehasonlítás mindig minimalizálja az érzéseket.
    • Ne akarj erősnek tűnni a gyermekeid számára. Azt, hogy „nem érzel semmit”, követendő példának fogják tekinteni.
    • Ne mondd, hogy „ne félj”. A félelem a leggyakoribb reakció a veszteségre, gyerekek és felnőttek esetében egyaránt.
  • Ne feledd, hogy gyermekeid nagyon értelmesek. Tisztelettel és méltósággal bánj velük és az érzéseikkel szemben, ahogyan Te is szeretnéd, hogy mások Veled bánjanak.

 

Néhány lezáró gondolat

A gyerekek az alapján reagálnak a veszteségre, amit a körülöttük lévő felnőttektől látnak példaként. Ha azt látják, hogy őszintén kifejezzük érzéseinket, tudni fogják, hogy rendben van, ha ők is ezt teszik. Ha azt hallják, hogy a gyászról érzelmeinket kifejezve beszélünk ahelyett, hogy intellektuális módon próbálnánk elmagyarázni azokat, követni fogják a példánkat. A mi feladatunk, hogy elmondjuk nekik, a gyász normális és természetes reakció bármilyen fajta veszteségre.

Senki nem szereti gyermekét szomorúnak látni. A probléma az, hogy nem számít, mit próbálunk tenni vagy mondani, hogy helyre hozzuk a helyzetet, az adott személy akkor is halott lesz. Így sokkal jobb, ha elmondjuk a gyermeknek, hogy a szomorúság az emberi lét része, ha meghallgatjuk és nem analizáljuk, kritizáljuk vagy ítéljük el azért, mert kifejezi érzéseit, és mondjuk el neki, hogy biztonságban és szeretve van.

 

A fordítás eredeti szövegének forrása: Grief Recovery Method

 

 

 

 

Megosztás

Megosztom ezt az oldalt.