A hírekben, közösségi médiában és a családokban is folyamatosan a korona vírus a téma. Nem csupán mindenhol ez hallható, de ellentmondásos információk is keringenek a vírusról. Egyesek szerint nem kell aggódni, mások szerint készen állunk a világjárványra. Láthatunk maszkban közlekedő embereket, szembesülünk az áruházak kifogyott polcaival, bezárnak az iskolák, óvodák, egy időre elszakadnak a baráti közösségek egymástól. A kormány veszélyhelyzetet és soha nem látott óvintézkedéseket hirdetett, miközben az utcán békésen sétáló időseket látunk, és Facebook-on azt is olvashatjuk, hogy az influenza veszélyesebb. 

Olyan sok egymással ellentmondó információ van a koronavírusról, ami ijesztő és nyomasztó számunkra, felnőttek számára is. Ha mi így érezzük magunkat, a gyerekeink is félhetnek és összezavarodhatnak. 

 

Hogyan beszéljünk gyermekeinkkel a koronavírusról?

A betegségkezelés és -megelőzés nem szokásos témája a gyerekekkel folytatott beszélgetésnek. Természetesen rengeteg olyan forrás található, amelyek megtanítják a gyerekeknek a kézmosást, de nincs sok forrás arra, hogyan lehetne segíteni a gyerekeket a félelem vagy a biztonság elvesztésének a kezelésében.

Szülőként vagy tanárként meg akarjuk óvni gyermekeinket az aggodalomtól vagy a fájdalomtól. Sajnos nem tudjuk megvédeni gyermekeinket minden félelemtől vagy veszélyes helyzettől, de megóvhatjuk őket az érzelmi fájdalom és a bánat elkerülésének a buktatóitól.

A gyász normális és természetes érzelmi reakció bármilyen veszteségre vagy változásra. Ez magában foglalja a biztonság elvesztését vagy a biztonság elvesztésének félelmét. Még akkor is, ha a koronavírus még nincs hatással az életünkre személyesen, mindenkit érint az, amit a szűkebb és tágabb közösségeinkben látunk, hallunk.

Az olyan egészségügyi félelmek, mint a koronavírus, ráébresztenek bennünket arra, hogy milyen kevés dolog áll az ellenőrzésünk alatt a külső környezetünkben. Azt viszont ellenőrizhetjük, hogy hogyan beszélünk a gyermekeinkkel és hogyan hallgatjuk meg őket. 

Tehát mit mondhatunk azoknak a gyerekeknek, akik félnek a koronavírustól?

Mindenekelőtt vegyük figyelembe, hogy nincs egyértelmű iránymutatás az összes gyermek számára. A gyerekek életkoruk és személyiségeik alapján eltérő érettséggel és tudatosság szinttel rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy minden gyermekhez meg kell találni a korának és tudatosság szintjének megfelelő kommunikációt.

 A legfontosabb, hogy mondjuk el az igazat magunkról. Ne rejtsük el az érzéseinket. Ha félünk, a gyermekeink tudják azt. A kommunikációnk 80%-át a non-verbális kommunikációs teszi ki. Ha mindenünk azt mutatja számukra, hogy félünk, de mást mondunk, az azt tanítja meg nekik, hogy ne legyenek őszinték az érzéseikkel. Tudattalanul is arra gondolnak, hogy miért kellene őszintének lenniük, ha a felnőtt sem az.

Legyünk kezdeményezők! A felnőtt a vezető. Ha kezdeményezzük a beszélgetést, elmondjuk az érzéseinket, biztonságban fogja érezni magát a gyerek is, hogy őszintén beszéljen, kövesse a példánkat. 

Mit mondjunk a gyerekeknek?

Fogalmazzuk meg nyíltan az érzéseinket például így:

“Annyira megijedtem, amikor hallottam [vagy láttam] arról, ami történt. Aggódtam a biztonságunk miatt, és aztán nagyon szomorú voltam a közvetlenül érintett emberek és családok miatt.”

 

Mit tegyünk?

  • Mondjuk el az igazságot az érzéseinkről. Az, hogy elmondjuk az igazságot az érzéseinkről, megteremti a bizalom légkörét, és azt az érzést nyújtja a gyermek számára, hogy biztonságos megnyílnia a saját érzéseivel kapcsolatban.
  • Segítsünk neki felismerni, hogy a bánata érzelem és nem gondolat. Biztosítsuk róla, hogy a szomorúság és félelem érzése normális és természetes.
  • Ne feledjük, hogy minden gyermeknek egyedülálló észlelése van arról, amit hall és hisz a koronavírus-betegségről.
  • Magyarázzuk el gyermekeidnek világosan és nyíltan a saját koronavírussal kapcsolatos hitünket, vélelmeinket.
  • Legyünk türelmesek. Adjunk időt a gyermeknek a saját véleményének kialakításához.
  • Hallgassuk őt a szívünkkel, és ne a „fejünkkel”. Hagyjuk a gyereknek megosztani az érzelmeit ítélet, kritika vagy jótanács nélkül.

 

Mit ne tegyünk?

  • Ne mondjuk, hogy “Ne félj”. A félelem a félelmetes helyzetekre adott általános és normális válasz.
  • Ne mondjuk, hogy “Ne szomorkodj”. A szomorúság egészséges és normális reakció arra a lehetőségre, hogy valaki megbetegszik.
  • Ne mutassuk azt a gyermekeknek, hogy erősek vagyunk. Le fogják másolni az „érzés nélküliséget”, mivel ez egy olyan példa lehet, amiről azt gondolják, hogy utánozni kell, erősnek kell lenniük, vagyis elrejtik a normális és természetes érzéseiket.
  • Ne hasonlítsunk össze a saját életünket vagy helyzetünket másokkal a világon. Az összehasonlítás kisebbíti az érzéseiket.
  • Ne tegyünk olyan ígéreteket, amelyeket nem tudunk megtartani. Ahelyett, hogy azt mondanánk: “Minden rendben lesz”, mondjuk azt: “Mindent megteszünk azért, hogy biztonságban legyünk.”

Ne feledjük, hogy a gyerekek okosak. Sokkal többet látnak és hallanak, mint gondolnánk. Bánjunk velük és az érzéseikkel ugyanolyan tisztelettel és méltósággal, mint ahogy szeretnénk, hogy velünk bánjanak.

 Forrás: www.griefrecoverymethod.com/blog

 

Megosztás

Megosztom ezt az oldalt.