Szülőként, nagyszülőként, keresztszülőként valahogy zsigerileg érezzük, hogy a gyermekeket szeretnénk megóvni a fájdalmaktól, szomorúságtól, a lehető legtöbbet akarjuk adni számunkra. Igyekszünk felkészíteni őket az életre azért, mert azt kívánjuk, hogy boldogok legyenek és teljes életet élhessenek.

Bármennyire is szeretnénk, de a veszteségektől nem tudjuk megóvni őket, hiszen nincs kontrollunk minden felett. A gyermekek is sok helyzetben tapasztalják meg a gyász érzéseit. Lehetetlen egy teljes listát adni arról, hogy milyen életesemények váltanak ki gyászt a gyermekekben. Néhányat mégis megemlítünk azok közül a veszteségek közül, amik érhetik gyermekeinket:

– kedves háziállat elvesztése, vagy elpusztulása
– nagyszülő halála
– költözés
– iskolaváltás
– barát elvesztése
– fontos játék elvesztése
– szülők válása, szakítása
– szülő halála
– testvér halála
– barát, játszótárs, osztálytárs halála
– a gyermek, vagy más fontos személy súlyos megbetegedése.

Amikor felnőttként látjuk, hogy a veszteség bekövetkezett, igyekszünk javítani a helyzeten és próbáljuk vigasztalni a gyermekeket. De az is előfordulhat, hogy nincs mintánk arra, hogy mit tehetnénk veszteség esetén, vagy hirtelen a mi lábunk alól is kicsúszott a talaj. Valójában mi magunk is tehetetlennek, tanácstalannak, eszköztelennek érezzük magunkat és bennünket is gyötörnek a gondok, nehéz érzések. Lehet, hogy hirtelen minden megváltozott és szinte az összes energiánkat felemészti az, hogy próbálunk megbirkózni a saját érzéseinkkel, miközben a gyerekeink is igénylik figyelmünket. Azonban sokszor a gondolataink nagy részét a múltbeli események kötik le (pl.: Bárcsak valami máshogy alakult volna…), vagy épp a jövő miatt aggódunk. Aggódhatunk azon, hogy vajon mi fog történni a családunkkal, hogyan fog a gyerekünk reagálni egy új helyzetben, milyen hatások érik majd a gyerekünket, hogyen fogja a gyerekünk feldolgozni a változást, veszteséget, elég jó szülők vagyunk-e… Rengeteg a jövőre vonatkozó kérdés bennünk.

Felnőttként tudjuk, hogy felelősek vagyunk a gyermekekét. Ezért proaktívan igyekszünk ismereteinket bővíteni. Kutatjuk és felhasználjuk a megfelelő információkat arra vonatkozóan, hogy hogyan járulhatunk a lehető legjobban hozzá a gyermekek testi és lelki egészségéhez, fejlődéséhez. Nyugodtak vagyunk, ha azt látjuk, hogy a gyerekünk jól van, mosolyog, játszik, gondtalan, fejlődik.

A gyász és a szomorúság mégis kissé mostoha téma számunkra. Előfordulhat, hogy nem csak gyermekünket, hanem magunkat is szeretnénk megóvni a nehéz érzésektől. Akkor tör ránk a kétségbeesés, amikor a baj már bekövetkezett, vagy, ha felmerül bennünk, hogy esetleg valami zavar van a gyerekünk viselkedésében. Ilyenkor merül fel a kérdés: Hogyan segíthetnék neki?

Nyilvánvalóan tudjuk, hogy a gyerekek a felnőttektől tanulnak, mintákat adunk át számukra. Így van ez a gyásszal is. Tőlünk tanulják azt is, hogy hogyan gyászoljanak, mihez kezdjenek a nehéz helyzetekben az érzéseikkel.

Akkor, amikor egy gyerek elveszíti egyik szülőjét és az itt maradó szülő friss gyászban van, vagy esetleg régebb óta gyászol, óriási a változás. Az egyik szülővel megszakadt a fizikai kapcsolat, a másik itt maradt ugyan, de gondolatainak és érzéseinek nagy részét a veszteség köti le, keresi a kapaszkodókat. Amikor gyászolunk valahogy kevéssé tudunk másokra odafigyelni, és ez természetes jelenség. Ugyanakkor a gyermekek sokkal inkább a jelenben élnek, ezért nagy szükségük van egy olyan szülőre, vagy felnőttre, aki teljes szívvel át tudja adni magát a jelenben megélt élményeknek. Természetesen az is fontos, hogy a szülő hitelesen megmutassa magát a gyermekének. Nincs szükség arra, hogy elrejtsük fájdalmas érzéseinket a gyerekek elől. A gyerekeket is segíti, ha látja, tapasztalja, hogy a szomorúságot is ki lehet mutatni, rendben van az is, ha erről beszélünk, rendben van az is, ha sírunk. Ha megpróbáljuk eltitkolni érzéseinket, csak arra tanítjuk a kicsiket, hogy a negatív érzések nem megengedhetőek és egyedül kell gyászolni. Ez csak elválaszt bennünket azoktól, akik a legfontosabbak nekünk. Pedig az életben a kapcsolódás, a kapcsolódásra való képesség és kapcsolataink a legértékesebbek.

A Gyászfeldolgozás Módszer® Támogató Program lépéseinek segítségével a felnőttek – amellett, hogy megfelelő információkat szereznek a gyászról – feldolgozhatják saját veszteségeiket. Személyes élményükön keresztül megtanulják, hogy mik azok a mondatok, tettek, amik segítenek és mik azok, amik nem segítenek, amikor gyászolunk. Megtapasztalják azt is, hogy tehetnek magukért és van lehetőségük jobban lenni. Így felszabadultabban, nyitottabb szívvel tudják figyelmüket szentelni a számukra legfontosabbaknak.

Megosztás

Megosztom ezt az oldalt.