A férfi legyen erős és bátor, legyen helyén szíve. Lehessen rá számítani és szükség esetén kínáljon megoldást a legnehezebb helyzetekre is. Sziklaszilárdan álljon a viharban, ugyanakkor legyen kellően érzékeny és legyen képes megnyílni. Tudjon őszintén beszélni az érzéseiről és tudjon nyitott szívvel hallgatni másokat, biztonságot adni, amikor arra van szükség. Egyszerűen a férfiak legyenek hősök!
Nagy a nyomás a férfiakon és ez társadalmi szintű jelenség. A fenti hangok néhányak csak azok közül az elvárások közül, amikkel a férfiak találkozhatnak.
A férfiak belül tudják, hogy lehetetlen minden elvárásnak megfelelni. Ők is emberek, érző szívű lények és az érzések nem válogatnak. Nekik is összetörik időnként a szívük, őket is sújtják veszteségek. Párkapcsolatokat vesztenek el, szeretteik meghalnak, munkájuk, anyagi biztonságuk, biztonságérzetük, önbizalmuk elveszhet. Mindezek ellenére lehet, hogy mégis próbálnak erősek maradni, erősnek látszani és akár saját maguktól is elvárják, hogy megoldják a helyzetet. Lehet, hogy már gyerekkorukban beléjük ivódott: „Ne sírj, katonadolog!”
Egyszerű lenne a világ, ha azt mondhatnánk mindig: teher alatt nő a pálma. De valójában az érzések világa nem mindig egyszerű. Sőt, kibogozhatatlannak tűnik időnként és csak az értelmünket, fejünket használva nem lesz könnyebb. Olyan is van, amikor a pálma nem bírja tovább és összeroskad a teher súlya alatt. Ráadásul a veszteségek halmozódó jellegűek, ezért előfordulhat az is, hogy egy látszólag „kisebb” veszteség hat úgy ránk, hogy azt érezzük, meglévő eszközeink nem elegendőek.
Támogatásra veszteség idején mindenkinek szüksége lehet. Ez nem férfi-nő kérdés. Mégis talán a férfiaknak – akár a rájuk nehezedő társadalmi nyomás miatt – nehezebb lehet szembesülni sebezhetőségükkel. A környezet is sokszor azt igazolja vissza (nők és férfiak számára egyaránt), hogy az erőtlenség, a fájdalom, a szomorúság, a sebezhetőség a gyengeség jelei, esetleg szégyellni valóak.
Épp ezért előfordulhat, hogy félünk megmutatni érzéseinket, lehet, hogy kiszolgáltatva, vagy tehetetlennek érezzük magunkat. De az is lehet, hogy nem az a legfélelmetesebb, hogy másoknak álarcok nélkül megmutassuk magunkat, hanem inkább az, hogy akkor mi is szembesülhetünk a saját sebezhetőségünkkel vagy fájdalmunkkal. Ha őszinték vagyunk magunkkal és elismerjük sérülékenységünket, azt, hogy bennünket is bánthat(ott) valami, hogy valami tényleg annyira fájhat, akkor megengedjük a fájdalmat és érezni is fogjuk azt. Ez pedig nem könnyű dolog. Pedig a változásokhoz saját magunk és érzéseink elfogadása is elengedhetetlen.
Valójában az nem gyengeség, ha fáj valami, vagy segítséget kérünk. Épp ellenkezőleg, ez a saját magunk jóllétéért való felelősségvállalás és a bátorság jele. Az érzésekhez és a gyászhoz, ahogy az élethez is – mindenhez, aminek tétje van – időnként bátorságra van szükség.
A Gyászfeldolgozás Módszer® Specialisták nagyon jól tudják, saját bőrükön is megtapasztalták, hogy időnként milyen nehéz segítséget kérni és mások előtt megnyitni a szívüket a legfájdalmasabb érzések tekintetében. Éppen ezért Gyászfeldolgozás Módszer® Támogató Programban a Specialisták és a résztvevők közös vállalások megtételével gondoskodnak a biztonságos térről. Így a jelenlévők vállalják a teljes titoktartást és az érzelmi őszinteséget, ami nem jelenti azonban azt, hogy bármit is kötelező lenne megosztani magukról, vagy a velük történtekről. A jelenlévők azt is elismerik, hogy minden gyász egyedi, ezért nem ítélkeznek az elhangzottak felett és nem hasonlítják össze egymással veszteségeiket, mert tudják, minden emberi tapasztalat más és más.

Megosztás

Megosztom ezt az oldalt.