„Miért kell már a bölcsiből is ballagni?” Ez egy költői kérdés, hiszen akik felteszik, nekik a válaszuk már megvan, hogy „felesleges”. Nem tudom, hogy igazuk van-e, mert nem volt kapcsolatom bölcsödével sem babaként, sem pedig szülőként. Óvodás viszont voltam, és el is ballagtam onnan több évtizeddel ezelőtt.
Ma is él bennem a búcsúzás élménye. Az akkori szokásoknak megfelelően készítették elő az óvónénik az ünnepséget. Biztosan sokat gyakoroltunk, próbáltunk, de ezek nem hagytak mély nyomot bennem. Ami viszont sok év távlatából is emlékezetes, az az anyukám által tanított búcsúvers előadása, amit sírva mondtam el. Arról szólt, hogy már többé nem megyek óvodába, engem már nem várnak a játékok, a babaszoba, a társak, az óvó- és dadusnénik. Minden szót értettem, sőt át is éltem, amit kimondtam. Jó választás volt, mert kifejezte egy kisóvodás gondolatait, érzéseit. Önazonos lehettem abban a helyzetben.
A felnőttek viszont nem értették, hogy miért sírok. A kis herceg szavai jutnak eszembe erről: „a felnőttek fölöttébb furcsák”. A rokonok és ismerősök azonnal vigasztalni próbáltak. Körülvettek, dicsértek, hogy milyen ügyes voltam, milyen szépen szavaltam, milyen gyönyörű a masni a hajamban, anyukám jól választott, micsoda meglepetést szereztem mindenkinek. Ez mind igaz, gondoltam magamban, de azon teljesen elképedtem, hogy nem értették, hogy nem azért sírtam, mert lámpalázas lettem a sok embertől, ahogy „felnőttesen” kikövetkeztették, hanem azért, mert teljes lelkemből átéltem a búcsú fájdalmát.
Gyászoltam egy visszafordíthatatlan, véglegesen megváltozott helyzetet, egy időszak végét, az addig megélt sok-sok nehéz és szép pillanatot. Tudtam, hogy majd találkozni fogok még a társaimmal, hiszen egy iskolába járunk, az óvodába a húgomat elkísérhetem még, de azt is megértettem, hogy az már nem lesz ugyanaz, mint eddig. Vártam az iskolát, nem a félelem szólt belőlem. Megdöbbentett, hogy egyedül maradtam a meghatottság, a megérintettség és a hála ünnepi érzéseivel. Persze az ajándékok, az uzsonna, mint „átmeneti energia felszabadítók”, megtették a hatásukat, hogy elhessegessék egy időre a nehéz érzéseimet.
Igazi vigaszt az adott volna ott kislányként, ha értő visszajelzést kaptam volna, hogy teljesen rendben van, hogy szomorkodom, szabad éreznem, amit éppen érzek, hogy az öröm mellett a fájdalom is hozzátartozhat az ünnephez. A nehéz érzések megélése nem elvesz, hanem teljesebbé és emberibbé teszi egy időszak lezárását. Természetesen nem szavakra vágytam, elég lett volna egy ölelés, ami megtart, egy biztató, elismerő mosoly vagy néhány együttérző könnycsepp.
Most az unokám óvodai búcsúzása nyomán elevenedett fel bennem ez az emlék. Talán éppen azért, mert lehetőségem volt gyönyörködni abban, hogy milyen sokat ad, ha a már egészen kicsi gyerekek is lehetőséget kapnak arra, hogy megálljanak, felelevenítsék a közös élményeket, elköszönhessenek azoktól, akik az otthonukon túli mindennapjaik biztonságot adó környezetét megteremtették. Szükség van szerintem a búcsúzásra, az új utat mutató ballagásra, az élmények csokorba szedésére. Ne féljünk ettől, hiszen mi felnőttek is és a gyerekek, fiatalok is gazdagodunk, erőt meríthetünk belőle.
Éppen megelégedve tettem ki a pontot az írásom végére, amikor eszembe jutott, hogy még szót sem ejtettem arról, hogy vannak, akik már egy-egy iskolaszakasz lezárása előtt kell, hogy elköszönjenek osztályuktól, iskolájuktól költözés vagy egyéb ok miatt. Milyen jó lenne, ha ők is kaphatnának segítséget a búcsú megéléséhez, hogy felkészülhessenek az új élethelyzethez! Hiszen ez is veszteség, még akkor is, ha a váltás egy szebb és jobb jövő érdekében történik.
Szeretettel ajánlom segítségemet mindazoknak a szülőknek, pedagógusoknak, akik az életükben bekövetkezett visszafordíthatatlan változás megélésében támaszai szeretnének lenni gyermekeiknek és tanítványaiknak, amikor az egymásnak sokszor ellentmondó érzések kihívások elé állítanak kicsit és nagyot egyaránt.
Kívánok élményekben gazdag, pihentető vakációt minden ballagónak és búcsúztatónak, erőgyűjtést a következő tanévhez!
Gáborné Puskás Julianna
tanító, drámapedagógus és Gyászfeldolgozás Módszer® Specialista
