A 70-es évek közepétől augusztus 13.-át a balkezesek nemzetközi világnapjaként tarjuk számon. Mint minden világnapnak, ennek is az a célja, hogy felhívja a figyelmet azokra az embertársainkra, akik a többséghez képest hátrányos helyzetbe kerültek. Kisebb vagy nagyobb nehézséggel küzdenek a hétköznapokban, gondot okoz nekik olyan helyzet megoldása, ami általában könnyen megy mindazoknak, akik nem tartoznak az adott kisebbséghez.

Vera Kovarsky pszichológus 1937-ben az I. Nemzetközi Gyermekpszichiátriai Kongresszuson nyomatékosította, hogy „a balkezesség nem utánzás, vagy nevelés útján szerzett tulajdonság, hanem természetes, velünk született, immanens és irreverzibilis állapot.”

Itt most nem részletezem a balkezesség kialakulásának okát, a kutatások eredményeit ezen a téren, hanem a balkezességgel megélt tapasztalataimat szeretném megosztani. Ráadásul jobbkezesként teszem ezt.

Gyermekkoromban sokszor hallottam a figyelmeztetést, hogy a „szebb kezeddel fogd”, ha egy kisgyerek bal kézzel nyúlt valami felé. Komoly feladatot jelentett a tintába mártogatott tollal úgy írni egy balkezes diáknak, hogy ne maszatolja el az írását, ha addigra, mire iskolába került nem sikerült a „jobbik kezének” a használatát megtanítani neki.

Mikor én váltam szülővé és lettem pedagógus, már nem volt divat „átszoktatni” azokat, akik a bal kezüket használták szívesebben. Talán még át is estünk a ló másik oldalára, azt a kisgyereket is balkezesként kezeltük, aki még csak próbált a kezével ügyeskedni és hol a jobb-, hol pedig a balkezét használta. Sem anyaként, sem pedig tanítóként nem érzékeltem, hogy a balkezesség a gyerekeknek egy sorscsapást jelentett volna. Sőt az előnyét is tapasztaltam, mert a balkezesek a jobb kezüket általában ügyesebben használták, mint a jobb kezesek a bal kezüket.

Később már több gondom lett a balkezes gyerekek tanításával, mert a balkezes eszközök nekem nem álltak a kezemre. Valahogy, akik hozzászoktak, hogy a világhoz nekik kell alkalmazkodni, jobban vették az akadályokat, amelyekkel szembesültek. Nem azon meditáltak, hogy milyen nehéz a sorsuk, hanem megoldották az előttük álló feladatot úgy, ahogy éppen a kezükre esett. A balkezességből adódó kihívásokat áthidalták kreativitásukkal, talpraesettségükkel.

Ami engem, mint Gyászfeldolgozás Módszer Specialistát megérintett, az az, hogy a hétköznapi szóhasználatban a bal és jobb kifejezések még ma is erkölcsi ítéletet hordoznak: baleset, balfordulat, balsors, balfogás, a ballépés, balsiker, balsejtelem… Bal lábbal felkelni sem szerencsés, balfácánnak vagy két ballábasnak, esetleg balkézről születettnek lenni sem dicsőség. Ha valami balul sül el, azt is nehéz már helyre hozni.

Lehet, hogy azt mondjuk, hogy semmi probléma nincs azzal, ha az embereknek kb. 10 %-a bal kezét használja ott, ahol a többség a jobbat, mégis rosszul esik, ha két balkezesnek tartanak bennünket.

Akkor most mi legyen a balkezesség világnapjával? Ünnepeljük? Felejtsük el?

A módszer szerint, amivel a gyászolókat segítem, mint minden olyan helyzettel, ami megváltozhatatlan, visszafordíthatatlan, érdemes őszintén szembe nézni: mi az, ami veszteség, fájdalom benne. Ha nehézséget okoz a balkezesség, akkor ne tegyünk úgy, mintha nem lenne gond. Amin tudunk segíteni, segítsünk, ami rajtunk múlik, tegyük meg, akár a bal, akár pedig jobb kezünket használjuk gyakrabban.

A bal kezükkel író, dolgozó társaink biztosan, hogy nem a sajnálatunkra vágynak, főleg nem, arra, hogy legyintsünk a problémáikra, és arra sem, hogy a kézhasználatuk alapján értékeljük őket. Valószínű, hogy olyan dicséretre sem tartanak igényt, hogy „ahhoz képest, hogy balkezes vagy, elég szépen írsz, rajzolsz…”.

Szívesen veszik viszont, ha figyelmesek vagyunk irányukban, ha pl. a bal oldalunkon kínálunk nekik helyet amikor írni kell, ha tudunk biztosítani számukra speciális eszközöket, esetleg megértéssel hallgatjuk meg őket, ha velünk szeretnék megosztani nehézségeiket a helyzetükkel kapcsolatban. Esetleg, éppen a balkezesség világnapján meg is próbálhatjuk a „jobbik kezünk” helyett a másikkal tenni mindazt, amit eddig megszoktunk. Érdekes tapasztalatokra tehetünk szert, ha egy kis időre „átülünk” a másik oldalra.

Szabó T. Anna versének sorai nemcsak erre a világnapra érvényesek, ezért ajánlom mindenkinek, akár a bal, akár pedig a jobb kezét használja többet.

„A nagyvilágban nem vagyunk egyedül,

erre kevés a szó, ez mindig kiderül –

mindenki külön világ, mégis értünk emberül,

mert ami igazán fontos, az itt van legbelül.

 

Az én világom oszthatatlan,

és elmerülnék most magamban,

de hadd legyek mégis itt veled,

mert belülről tudom, hogy így szeretsz,

és értesz olyankor is, mikor én nem értelek!”

 

 

Gáborné Puskás Julianna

tanító, drámapedagógus és Gyászfeldolgozás Módszer® Specialista

szivsuli@gmail.com

https://www.facebook.com/szivsuli/