Mindannyian, akik elveszítettünk valakit, hallhattuk ezt a megnyugtatásnak szánt mondatot. Abban a pillanatban sem hittünk benne, később pedig nyomasztó teherként nehezedett ránk az idő. A gyászév leteltével, amikor nemhogy jobban kezdtük volna érezni magunkat, hanem a gyász hullámvasútján néha mélyebbre süllyedtünk, mint az első évben. A baráti társaságunkban, ahol újabb és újabb potenciális társnak mutattak be bennünket, de bennünk még mindig a korábbi párunk érintésének élénk emléke élt. Elváltként értetlenül szemléltük a Másik életét, amiből mi már kikerültünk, és az új kedves felülírta a mi időnket. És az Idő csak követ, nézed a gyermekedet, akinek a szemében Őt látod ma, a lábméretében Őt fedezed fel holnap, és néha megkérdezed magadban, hogy mikor jön el az az Idő, ami majd segít, és amit olyan sokan ígértek?! Amikor majd kevéssé fog megrendíteni minden pillanat.
A gyász ideje mindenkinél másképp alakul. A gyászévet a társadalom állítja elénk, többek között azért, hogy a gyászoló az elvesztés pillanatában se gondolja, hogy a gyászfolyamat gyors lesz. Végig kell élnünk ez első élményeket nélküle, az első karácsonyt, születésnapot, anyák napját, és sorolhatnám. Az elsőkön túl lenni azonban nem jelenti azt, hogy a gyászfolyamat lezárult. Egy gyász ideje alatt ráadásul újabb veszteségek érhetnek minket, és a nehézségek összeadódnak. A gyászolók egymás idejét is befolyásolják, és akkor még nem is beszéltünk a gyermekek gyászáról, akiknek egyszerre tanítjuk az élet szeretetét, a kötődést és a szeretett élettől való elszakadás természetességét. Ez nagyon összetett folyamat, és, hogy meddig tart, ki tudja?
Nem az idő segít. Ahogy nem gondoljuk, hogy a bebábozódott pillangó nem csinál semmit a bábon belül, csak az idő múltával átalakul, úgy ne gondoljuk azt sem, hogy a gyászfolyamatban az Idő az, ami bármit is megváltoztat. Mi magunk tehetünk azért, hogy a gyász elzárt, sötét, „bebábozódott” állapotából esélyünk legyen pillangóként kirepülni. A Gyászfeldolgozás Módszer ebben segít. Hogy szabadon éljünk tovább.