Herke Dahlgrén Andrea

A Gyászfeldolgozás Módszer Magyarország központjának alapítója, és a Gyógyulás a gyászból könyv első kiadója 

 

“Szegedi származású vagyok, 1986 óta Stockholmban élek, de szoros kapcsolatban maradtam szülővárosommal családom és közeli barátaim révén. A Gyászfeldolgozás Módszerével először 2007-ben kerültem kapcsolatba. 2005 őszén öngyilkos lett a bátyám és a halála után fél évvel egyszerűen összeroppantam. Nem bírtam tovább, fizikailag mondtam föl a szolgálatot. Másfél éves többé-kevésbé sikeres kezelések és terápiák után valaki ajánlotta a Svéd Gyászfeldolgozás Intézet egy programját. 
Szomorú voltam és erőtlen, féltem a Workshoptól, és el nem tudtam képzelni hogy miben lehetne ez a módszer más, mint amikkel már addig próbálkoztam, de annyira kétségbe voltam esve és bele voltam fáradva abba, hogy borzalmasan érzem magam, hogy úgy döntöttem; egy életem-egy halálom, megpróbálom. 
Életem legjobb döntésének bizonyult ez a választás. A Gyógyulás a gyászból című könyv elolvasása, és az előadás a program elején már adott egy kis reményt. Megértettem, hogy nem vagyok beteg, nem vagyok furcsa sem, normális gyászreakcióim vannak az egész életem során ért veszteségekre, de mivel addig nem tudtam hogyan dolgozzam föl ezeket, csak cipeltem tovább az egyre növekvő batyut, és a bátyám halála volt az az utolsó teher amitől megroggyant a lábam. 
Sorsdöntő élménynek bizonyult a háromnapos program, és mire a végére értem nemcsak a megkönnyebbülés, a remény és a nyugalom érzése töltött el, de az a tudat is, hogy bármi történik majd további életemben, kezemben van az eszköz amit mindig használni tudok és át fog segíteni jövendő veszteségeimen is, amik akár akarjuk, akár nem, részei egy ember életének. 
Folytattam tovább a módszerben való elmélyülést, és hamarosan az is nyilvánvalóvá vált, hogy amit én megtanultam olyan jelentőségű, hogy egyszerűen nem lehet nem megpróbálni továbbadni. Elvégeztem hát a Stockholmi Institut gyászfeldolgozás specialista képzését majd a továbbképzéseket. Dr. Sarungi Emőke szegedi pszichiáter legkedvesebb és legrégibb barátnőm, és amikor megismertettem őt is a módszerrel, az is magától értetődővé vált, hogy milyen égető szükség lenne Magyarországon is terjeszteni a gyászfeldolgozás e módszerét. 
2009 óta minden erőmet arra fordítottam, hogy a könyv magyarra fordításával és kiadásával, a központ megalakításával és a Magyarországon tartott csoportok tartásával megpróbáljam itthon is minél többekkel megismertetni ezt a fantasztikus, és számomra életmentő (!) módszert. Közben itt Svédországban teljes állásban dolgoztam és a férjemmel öt gyereket neveltünk, így visszatekintve nem is értem hogyan volt erőm mindehhez. Mégis úgy érzem, az első három év minden nehézségével együtt megérte a ráfordított hatalmas energiabefektetést és azt a néhány száz magyar gyászolót akiket az évek során megismerhettem, örökre a szívemben hordozom. 
2011-ben Emőke, aki addig is része volt a munka minden lépésének, elvégezte az amerikai The Grief Recovery Institute gyászfeldolgozás specialista képzését, ezután fokozatosan átvehette a Központ gyakorlati és szakmai irányitását és a módszer magyarországi terjesztésének továbbfejlesztését. Nagy örömömre az évek során több fantasztikus munkatárs is csatlakozott segítőként  a Központhoz, és az én szerepem mostanra annyi, hogy követhetem a magyarországi Központ fejlődését és ahol lehet segítem, támogatom további munkájukat!