Veszteséget éltem át

Azoknak a kapcsolatainknak az elvesztése, amelyek érzelmi kötődéssel bírtak, mindannyiunk számára nehezen feldolgozható. Az ezt követő lelki folyamatot nevezzük gyásznak, amelyet nem csupán halálesetet követően, hanem minden jelentős veszteségünk után átélünk. Mindenki gyásza egyedi, mivel mindenkinek egyedi az élete, és azok a veszteségek, amelyeket az élete során átélt. Ahogy nincs két egyforma fa, úgy nincs két egyforma ujjlenyomat és két egyforma veszteségmintázattal bíró ember. Érhet bennünket egész fiatalon nagy veszteség, ami úgy belehasít az életünkbe, hogy felnőttként is éles hiányként élünk együtt vele. Minden nap nyomot hagy az életünkön, és minden nap tehetünk azért, hogy a fájó és bántó nyomok halványuljanak.

A veszteségek feldolgozását nem tudja az idő megoldani, csak azok a döntések és cselekvések, amiket meghozunk a gyász alatt. Ezt azonban nagyon nehéz egyedül, a gyász természetét nem ismerve végigcsinálni, és legtöbbször a veszteségeink hatása összeadódik. A külső segítség nem csupán a panaszaink meghallgatásával tud segíteni – az is nagyon fontos – de azzal is, hogy hozzáértésével megnyugtatja, támogatásával megerősíti és együttérzésével felemeli a gyászolót.

A Gyógyulás a gyászból című könyvben ismertetett Gyászfeldolgozás Módszer® egyéni vagy csoportos programjának elvégzése során elmondjuk, melyek azok a sztereotípiák, amelyet nem segítik sem az akut, sem a régóta feldolgozásra váró gyászunk lezárását, és melyek azok a tipikus jelek, amelyek feldolgozatlanságra utalnak. Díjmentes tájékoztató előadásainkon segítőink válaszolnak a kérdésekre és eloszlatják a kétségeket. 

Magyarországon még mindig nem eléggé széles körben elterjedt a segítség-kérés a gyász feldolgozása során. Ahogy azonban a születendő gyermek védelmében szakemberek segítségéhez folyamodunk, hogy a meghatározó kapcsolat jól induljon, úgy az elvesztett kapcsolataink méltó lezárásához is kérjük olyan szakemberek segítségét, akik maguk is megtapasztalták a Módszer hatékonyságát.

Bizalommal ajánljuk Specialistáinkat!